Székes völgye az a dombos vidéke Szeben megyének, amely feltárja Dél-Erdély kulturális sokoldalúságát, a rómaikori maradványoktól a középkori erődítményekig és a fatemplomokigA sókitermelés története a rómaikorig néz vissza az időben. A „só útját” történelem előtti időszakból ismerik Vízakna (Ocna Sibiului) – Oroszcsűr (Rusciori) – Mág (Mag) – Omlás (Amnaș) – Kisapold (Apoldu de Jos) – Szászsebes (Sebeș) és Gyulafehérvár (Alba-Iulia) útvonalon. Ezen az úton szállították Nyugat- Európába a vízaknai bányákból kitermelt „fehér aranyat”.
Valamikor bivalyos szekerekkel fuvarozták a sót Vízaknáról (Ocna Sibiului)- Toporcsa (Topârcea)–Nagyludas (Ludoş)–Kisenyed (Sângătin)-Alvinc között (Vinţu de Jos) majd a marosi tutajokon keresztül a nagy kereskedelmi útvonalakra. A sókitermelés Vízakna egyik ősi mestersége. Az utolsó működő sóbányát 1931-ben zárták be. A jelenkori sóstavak egykori összeomlott bányák üregeiben képződtek. Némelyik tó sótartalma meghaladja a 300g/l koncentrációt, ezért bátran állíthatjuk, hogy ezek Európa legsósabb tavai. Ezeknek a nagy koncentrációjú sóstavaknak köszönhetően alakult ki itt Szeben megye legismertebb üdülőközpontja: Vízakna.